Törékeny egyensúly
Lányos metált bírod?
Őszinte leszek a Nova Prospect-et azért hallgattam meg, mert a Hammerworld-höz adták a Pennhurst-el együtt. Mindkettőt meghallgattam és nem volt nehéz a választás, miszerint inkább az előbbiről írok, mert nem tudtam volna semmi olyat írni, amin a Pennhurst rajongók ne keltek volna ki magukból, mint anno a Road Emberteremtő kritikámon, amikor bizony elküldtek ide-oda, messzi helyekre. Szomorú sors ez. Na, de engedjük el, mert a Nova Prospect most sokkal fontosabb. Legalább is a Törékeny egyensúly lemeze.
Na, de először is! Nem tudtam kideríteni az internet segítségével sem, hogy hányadik album ez, mert a hivatalos oldalt (azt hiszem), mintha 2009 környékén magára hagyták volna és ott bizony még mindig a 2010-ben megjelenő lemezt várjuk. Nem szép dolog ez, de a Hammerworld-ös interjúból kiderül azért, hogy ez már a 4. nagylemez lett. Nem szoktam foglalkozni, illetve nagyon ritkán a lemez címekkel, de a Törékeny egyensúly kifejezetten erőltetett cím. Elcsépelt és két szó random egymás mellé helyezésének tűnik, mint a Kemény köd vagy a Halott élet – én még törtem volna a fejem rajta.
Most már tegyek valami említést is a lemezről, mégis csak ezért vagyunk itt. Alapvetően a stílust szeretem, amit képviselnek, kicsit a spanyol Ankor-ra emlékeztetnek, illetve az Eyes Set To Kill-re, amit nem is tudom honnan bányásztak elő a fejemből, olyan régen hallgattam utoljára őket. Ami nem tetszett, hogy ritkán éltek a hörgés lehetőségével, pedig bizony ennek a műfajnak pont ez a szépsége, a női lágy hang és a férfi oder női hörgés egyvelege, harmóniája. Besnyő Gabi hangja viszont a hörgés vagy az igazán kemény háttér zene nélkül, könnyen át tud csapni egy Jégvarázs szintű dalba. A Gyógyidőben, mikor az „új barátról” énekel, sajnos inkább egy gyerekdal bújik elő, ami nagyon durván meglepett.
Az Utolsókból elsők egyértelműen a húzódal, ami viszont nagyon el lett találva és én ezt a vonalat vittem volna tovább. A Kalapács Időd lejár feldolgozás elég feszes lett (jót tett neki), bár egy jó kalapács sose rossz, hát még egy jó nyél hozzá. Ezen kívül még a Légy valaki! és a Horgonyok lettek egész megbízhatóak és a Bizonytalanság, a többi szerintem nem ütötte meg a lécet. Ezt a műfajt nem kell már feltalálni, ezer éve vannak ilyen bandák, tény Magyarországon igen kevés, ezért egyébként üde színfolt, viszont még nem elég érett. Ez a lemez már nagyon ígéretes volt, egy kis utómunkát folytattam és régebbi dalokat meghallgatva, ezt érzem a legerősebbnek. Mint említettem jobban használtam volna a hörgést vagy a biztos bevált kliséket, mert azzal lehetett volna nagyot ütni.
A borító viszont valami iszonyat rossz. Ritkán mondok ilyet, de tényleg hihetetlen gyenge. A betűtípusok is rosszak, a színek is, maga a koncepción látszik, hogy messze nem profi munka és ezt még jobban sajnálom, mint a lemezt, mert egy közepes grafikus is tudott volna ezerszer jobbat készíteni, ez nem annyira pénz kérdése. Főleg úgy furcsa, hogy a korábbi lemezeknél ez nem volt ilyen élesen rossz. Remélem ennél a következő jobb lesz.
Lemez: 10/6
Borító: 10/3
Kinek ajánlanám: akik képesek többször meghallgatni, mert elsőre felszínesnek tűnik a lemez.
Mihez ajánlom: lazuláshoz.
Milyen állapot kell a meghallgatásához: hát elsőre erő és kitartás, szóval egészséges állapot!
Koncertre érdemes elmenni: nem győztek meg ezzel az albummal, talán a következő után!