Call of the wild
Lehet valami még powermetálabb? Nem.
Az idő nem adta ki, hogy egy jó kis Powerwolf kritikát kidobjak, pedig már júliusi megjelenésű a Call of the wild. A 2018-as lemez abszolút kedvenc lett és jött a felvetődni látszó kérdés, hogy megugorja-e a német póvah’metál az újabb küszöböt. A deluxe lemez elég masszív lett, annyi extrával, ami megakad az ember torkán. Konkrétan képtelenség végighallgatni a sok feat dalt, ami teljesen értelmetlen, pedig Alissa White-Gluz is vendégszerepel rajta, de áttörést nem értek el vele sem. Az orchestral lemez verzió meg olyan felesleges, mint Lars-nak a metrónom (bocs). Azonban koncentráljunk a lényegre, a lemezre.
A dalokat tekintve most sem tértek el a templomi metáltól, bár furcsa is lett volna pánsípos gyerek dalokat hallani tőlük. Továbbra is orgona szólamok alatt futnak a pörgős gitár és dobtémák. Hibátlan lendület és erő jellemzi egytől egyig a dalokat, amik hallgatása közben szeretnél valamiért kecskét áldozni a szoba közepén, de minimum egy csuha alatt latin szöveget mormolnál félhomályban. A német nyelv szépségét most a Glaubenskraft-ban testesítik meg, ami alighanem egy kötelező elem. A hazai fellépéseken nyilván a tömeg örömben és bódottában úszik ilyenkor. Én is ezt tenném a helyükben.
Ez a lemez annyira meglett csinálva, hogy a kivetnivaló valójában az, hogy nem lett se több, se kevesebb, mint elődje. Talán egy vikinghajszálnyit mégis kevesebbet nyújt, mint élményt már, de igazából nehéz lenne valós különbséget tenni a kettő között. Inkább az érdekessége, hogy mennyire nem tudom azt mondani, hogy unalmas. Most is (a poszt kedvéért) végigpörgettem a dalokat és ugyanúgy tetszik most is, mind 2 hónappal ezelőtt. Nem tudom meddig lehet ezt csinálni (majd a Maiden kritikánál kiderül), de még belefért azt mondom.
A borító az valami brutál részletgazdag. A zenekar abszolút megszállotja ezeknek és nagyon jól áll nekik ez a klasszikus metálborítóság. Szépen megrajzolt háttérrel, angyalokkal, ördögökkel. Abszolút illeszkedik abba a miliőbe, amit képvisel a banda zenéje, imázsa, világa. Minden rajongó ágya fölött minimum kettő ilyen poszter kell, hogy lógjon celluxszal a 4 saroknál megragasztva.
Lemez: 10/8
Borító: 10/9
Kinek ajánlanám: zenét szerető szerzeteseknek, inkább a mainstream metált kedvelőknek.
Mihez ajánlom: bármilyen páros ujjú patás véréhez.
Milyen állapot kell a meghallgatásához: mindegy, mert felpörget.
Koncertre érdemes elmenni: jó kérdés, kedvelem a zenéjüket, de valamiért mégse mennék most.